Új gyógyszerjelöltek preklinikai tesztelése és a fertőzés súlyosságát ill. a fertőzésre való hajlamot előrejelző biomarkerek felderítése
Ismereteink alapján prediktálva a fertőzésre fogékony embereket, segítünk a személyre szabott racionális védekezés megteremtésében
A fertőzés elkerülésére vonatkozó multimédiás felvilágosító kampányt biztosító komplex egészségügyi IT platform

Az egész projekten átívelve biztosítja a projektcélok teljesüléséhez szükséges részfeladatok megvalósulását, az ehhez szükséges K+F protokollok, ill. etikai előírások maradéktalan betartását, a projekt nyomon követését. Feladata lesz a projekt eredményeinek menedzselése is: a projekt eredményeit a konzorcium elektronikus adatbázisban foglalja össze, amit aztán szabadalmi beadványokhoz, a diagnosztikai technológiák törzskönyveztetéséhez, és a partnerek hosszútávú gyógyszerfejlesztési céljait szolgáló elemzésekhez/üzleti tervekhez használ majd fel.
A részfeladat során az újonnan validált biomarkerekre, gyógyszercélpontokra és gyógyszerjelöltekre vonatkozó szakirodalmi adatgyűjtés, illetve azokból kiindulva analógok keresése történik. Magában foglalja a hatóanyagok gyógyszerfejlesztői szempontok (szerkezet, célpont, hatékonyság, toxicitás, vizsgálati típus stb.) szerinti racionális rendezését, amely nagyban megkönnyíti COVID-19 elleni hatékony gyógyszerfejlesztés felgyorsításához szükséges szerkezet-aktivitás összefüggések megértését.
A részfeladatban jól jellemzett COVID-19 betegek, egészséges kontrollok ill. a fertőzés szempontjából rizikócsoportba sorolható páciensek vérében olyan biomarkereket keresünk, amelyek előre jelezhetik a fertőzés súlyosságát. Hogy elősegítsük a fertőzés szempontjából veszélyeztett rizikócsoportok racionális, személyre szabott védelmét, az adott biomarkerek validálását nem COVID-os, de SARS-CoV-2 fertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportok (daganatos betegek, diabétesz, szív-és érrendszeri megbetegedésben ill. krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, túlsúlyosak) vérmintáiból is kívánjuk azonosítani. Az így azonosított biomarkerek a fertőzés súlyosságát előrejelezve racionális egészségvédelmet biztosíthat a rizikócsoportok számára.
A biomarker kutatás során nyert adatok felhasználásával új, antitest alapú, olcsó és specifikus diagnosztikai eljárás kerül kifejlesztésére, ami az emberi vérben detektálva a koronavírus fertőzés súlyosságát jelző ill. a fertőzés kockázatát növelő biomarkerek szintjét, előrejelzi a fertőzés várható súlyosságát. A kísérleti fejlesztések párhuzamosan futnak a biomarkerek validálására szolgáló alkalmazott kutatásokkal, ezzel is segítve a hatékony prototípus elkészültét, kórházi és népegészségügyi környezetben való tesztelését és az ezt követő törzskönyveztetést. A járványhelyzetre és a már megkezdett kutatásokra tekintettel a konzorcium az első generációs diagnosztikai eljárás prototípusát az első mérföldkő (azaz az első év) végére elkészíti.
A már azonosított gyógyszerjelöltek preklinikai validálását egy komplex, a SARS-CoV-2 fertőzés és immunológiai hatásainak célpontjaira specializált gyógyszertesztelési platform fogja szolgálni. Ez magába foglalja a Pharmacoidea korábbi IMI projektjei során kifejlesztett citotoxicitás és immunogenitás vizsgálatára alkalmas metodikákat is.
A tesztelés a racionális gyógyszerfejlesztés szabályai szerint épül fel: a hatóanyagokat a kutatók előbb in vitro tesztekkel vizsgálják. A hatékonynak és biztonságosnak bizonyuló vegyületeket a kutatók további in vivo kísérleti modellekben tesztelik. A biológiai teszteket in silico vizsgálatok kísérik, a leghatékonyabb vegyületek szerkezet-hatás összefüggésének megértésével a cél újabb molekulák kiszűrése.
A COVINT rendszerének aktivitása a projekt kezdetétől folyamatos, állandó kapcsolatban a technológiai fejlesztést végző konzorciumi partnerek munkafolyamataival. A meghatározott célcsoportokban komplex társadalomtudományi módszertan alkalmazásával adatfelvétel és értékelés (mint kutatás: kvantitatív mérés és kvalitatív reflexió) valósul meg. Egy a projekt első etapjában, egy pedig a projekt megvalósulásának lezáruló etapjában. A bevont célcsoport-tagok a COVINT kommunikációs felületén keresztül folyamatos tájékoztatásban részesülnek, az online felület egyben az aktív kapcsolattartásra és a konzorciumi partnerek fejlesztéseihez kapcsolódó adatszolgáltatásra is lehetőséget biztosít. A COVINT komplex tájékoztatási felületként a társadalmi nyilvánosság számára is biztosítja a nyomon követés lehetőségét, természetesen az adatvédelmi előírások gondos betartásával.